Nyitva tartás:
H-P 08:00-17:00
Szerdán 18 óráig
![]()
Nyitva tartás:
H-P 08:00-17:00
Szerdán 18 óráig
![]()
Megújult
Online Ügyfélszolgálat

![]()
Kitölthető igénylőlap
letölthető innen
![]()
Díjköteles övezetek
Behajtási díjak
Övezeti térkép
![]()
Virtuális térkép az övezetekről,
a célforgalmas és tranzit útvonalakról Budapesten
A fájl megtekintéséhez
Google Earth szükséges, amely
letölthető innen.
![]()
Parkolási visszásságok
![]()
Nagyon várták a Parkingot a koppenhágai
kerékpáros konferencián
Koppenhága adott otthont 2010. június 22. és 25. között a 30. Velo-City Global konferenciának. A világ legnagyobb kerékpáros tervezőinek konferenciáját ezúttal is az Európai Kerékpáros Szövetség szervezte. Míg az 1980-ban megtartott első ilyen jellegű eseményen 300-an vettek részt, addig június második felében több mint ezer érdeklődő regisztrált a helyszínen. A világ hatvan országából érkeztek a kerékpározás fővárosába előadók, hallgatók, újságírók és kiállítók. A konferencián hárman képviselték azt a Parking Kft-t amely a 2010. március 31-én meghozott fővárosi közgyűlési döntés értelmében a budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer (KKKR) megvalósítója és majdani üzemeltetője.
A koppenhágai konferencia jelmondata: „különböző sebesség, azonos úticél” (“Different Gears - Same Destination”) azt óhajtotta kifejezni, hogy bárhonnan érkeztek a résztvevők, a céljuk közös: minél többen üljenek kerékpárra. A Velocity neve a francia vélo (kerékpár) és az angol city (város) szavak egyesítéséből, és egy kis szójátékból származik: angolban a velocity kifejezés a sebességet is jelenti. A négynapos eseményen az eddigi legnagyobb létszámú magyar küldöttség vett részt. A Parking Kft-t Gyarmati Zoltán ügyvezető igazgató, Herdinand Norbert üzemeltetésért felelős operatív igazgató-helyettes és Kramer Péter, a KKKR projekt vezetője képviselte. Jelen voltak még az eseményen a Főpolgármesteri Hivatal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Közlekedéstudományi Intézet, és a Magyar Kerékpárosklub munkatársai, valamint néhány tervező cég is delegált szakembereket. Idén is akadtak a konferenciának magyar előadói. Németh Ders (Magyar Kerékpárosklub) kerekasztal beszélgetést vezetett egy külföldi kollégájával a „Bringázz a Munkába!” kampányról. Bencze-Kovács Virág (Magyar Kerékpárosklub) „Az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködése” címmel tartott egy remek előadást. A rengeteg magas színvonalú előadás mellett nagy érdeklődésre számíthatott az a huszonnyolc jelen lévő cég is, amelyek kiállítóként megjelentek a konferencián. Ezen cégek részt vettek a világ számos nagyvárosában kialakított Közösségi Kerékpáros Rendszer létrehozásában, azok tervezésében és a speciálisnak mondható kerékpárok gyártásában is.
- Nagyon jól megszervezett, több napos rendezvény volt, szinte tökéletes napközbeni ellátással. A résztvevők bicikliket és bérletet is kaptak, amit a konferencia ideje alatt végig használhattak az egész városban. A szakmai előadások nagy része magas színvonalú volt, bár akadt olyan előadó is, akitől előzetesen én személy szerint többet vártam. Azt kell mondanom, hogy összességében megérte a részvétel – értékelte a konferenciát Kramer Péter, a KKKR projekt vezetője.
- A dánok nyitottsága fogott meg elsősorban, és az a fajta mentalitás, amit a kerékpározással kapcsolatban képviselnek. Ők nem tekintik magukat bicikliseknek, szerintük természetes részei a közlekedésnek. Ez valószínűleg abból adódik, hogy Koppenhágában a lakosság harminckilenc százaléka közlekedik kerékpárral – elemezte a dánok kerékpározáshoz fűződő viszonyát Herdinand Norbert, üzemeltetésért felelős operatív igazgató-helyettes.
- Meghallgattam néhány előadást a konferencián, de az időm nagy részét szakmai beszélgetések töltötték ki a résztvevő és kiállító cégekkel – vette vissza a szót Kramer Péter. - A legjobban Mikael Colville-Andersen előadása tetszett. Mikael Dánia kerékpáros nagykövete, remek fotókkal illusztrálta prezentációját, ami elsősorban arról szólt, hogy a kerékpározás nem elsősorban az intézkedéseken, utak létrehozásán, rendszerek üzembe helyezésén múlik, hanem milyen szemléletváltásra van szükség a társadalomban, és mekkora a kommunikáció felelőssége ezen a területen.
Gyarmati Zoltán ügyvezető annak is örült, hogy a jelenlévők közül sokan voltak tisztában a budapesti projekttel.
-Elmondásuk és viselkedésük alapján már nagyon várták az ilyen projektet tervező városok képviselőit és konkrét kérdéseket tettek fel a rendszerrel kapcsolatban. Nagy lehetőségeket látnak a fővárosi rendszerben, amely 75 állomásával és körülbelül ezer bérelhető kerékpárjával a legnagyobb Kelet-Európai rendszer lesz. Szinte vadásztak rám a legnagyobb cégek kiállítói, akikkel hosszú szakmai megbeszéléseket folytattunk a budapesti KKKR-rel kapcsolatban. Szinte minden beszélgetésben kihangsúlyozták, hogy részükre mennyire fontos Kelet-Európa és azon belül Magyarország – mesélte élményeit a Parking Kft. ügyvezető igazgatója.
- Természetesen az infrastruktúra központi téma volt, mind a konferencián, mind a beszélgetésekben. Mindenki kihangsúlyozta, hogy lehetőség szerint minél nagyobb területen kell létrehozni a városokban kerékpáros útvonalakat, természetesen mind az autósok mind a kerékpárosok szempontjainak figyelembevételével. Ahol lehetséges, külön bicikli utakra vagy sávokra van, vagy lenne szükség, hogy a lehető legkevesebb közös úthasználat forduljon elő – egészítette ki az ügyvezetőt Herdinand Norbert.
- Ezeken a konferenciákon mi és a többi fejletlenebb kerékpáros kultúrával rendelkező ország szakemberei, érdeklődői csak tanulhatunk azoktól az előadóktól és cégektől, akik a világ számos pontján már bizonyították, hogy tud békében élni egymás mellett biciklis és autós. Az embereknek igenis szükségük van kulturált kerékpáros rendszerekre és bízom benne, hogy miután mi is elindultunk ezen a hosszú és rögös úton a nem túl távoli jövőben bebizonyítjuk, hogy igenis van létjogosultsága a kerékpározásnak még egy ilyen zsúfolt nagyvárosban is, mint Budapest. Továbbá bízom benne, hogy a 2013-as, Budapesten megrendezésre kerülő Velo-City konferencián már büszkén beszámolhatunk a működő budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer sikeréről - összegzett Gyarmati Zoltán.
A budapesti projekt állapota jelenleg bizakodásra ad okot, miután az érintett kilenc kerület és a fővárosi önkormányzat az elmúlt hetekben megadta a tulajdonosi hozzájárulást a 75 dokkoló állomás majdani telepítéséhez. A Parking Kft. nemsokára benyújtja a Pro Regio Nonprofit Kft-nek az Európai Uniós pályázat részletes projekt dokumentációját. Ez a támogatási szerződés megkötésének feltétele. A Parking Kft. már megkezdte a tervezői közbeszerzési eljárás előkészületeit. Ha minden a tervek szerint halad, 2011 júniusában megindulhat a budapesti rendszer próbaüzeme.
A konferencián készült képek megtekinthetők itt
2010. június 29.
Megtalálható itt
e-mail: info@parking.hu
Főpolgármesteri Hivatal
1052 Budapest,
V. kerület
Városház u. 9-11.
tel: +36 1 327-1000
e-mail: info@budapest.hu
Budapesti Közlekedési Központ Zrt.